Panarom.hu
→Életmód
Panarom.hu – a természettel való harmónia
Az aromaterápia iránti érdeklődésem 20 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a stockholmi Elisabeth Skola végzős diákja voltam és a szakdolgozatomhoz kerestem anyagot. Ekkor egy könyvesboltban szinte rám esett egy könyv, amibe belelapozva az aromaterápia fejezetnél szinte villámként hasított belém a gondolat, hogy aromaterapeuta leszek. Nem tudtam hogyan, kinél lehet ezt majd megtanulni, csak egyet tudtam, hogy erről az útról letéríthetetlen vagyok. Nem sokkal később az Axelsson Institut-ben Aromaterapeuta képesítést szereztem. Rögtön ezután találkoztam jelenlegi tanárommal és mesteremmel Dominique Baudoux-val, akinek köszönhetem, hogy megtanulhattam az aromaterápia francia irányzatát (orvosi aromaterápia), mellyel egy teljesen új fejezet vette kezdetét az életemben. A külföldi iskoláimmal egyidőben kineziológus, majd fitoterapeuta szakvizsgát tettem, és kozmetikus szakoktató diplomát szereztem. A célom, hogy minél több kozmetikussal megismertessem a holisztikus szépségápolás jelentőségét és minél több emberhez eljusson az aromaterápia tudománya, ismerete és szeretete.
Köszönettel tartozom végzett tanítványaimnak kiváló és lelkiismeretes munkájukért, melynek köszönhetően iskolánknak nemcsak szép hazánkban, de a nagyvilágban is jó híre van! Köszönet a kozmetikus kollégáknak, akik tudásukkal és kreativitásukkal a kozmetikai kezeléseknek új értelmet adnak, így téve sok ember életét harmonikusabbá és boldogabbá! Külön köszönet a szülésznőknek, akik odaadó szolgálatukkal és az illóolajok alkalmazásával könnyebbé és szebbé teszik asszonyaink szülését. Ezáltal teremtve lehetőséget arra, hogy fiaink és lányaink születése energiát adó, örömteli élménnyé váljék, mely egész életükre hatással van.